Több mint 600 ezer kisvállalkozó adózónak jelenthet könnyebbséget, hogy az alanyi áfamentesség jelenleg nyolcmillió forintos felső határa jövőre tizenkétmillió forintra nő – mondta Izer Norbert, a Pénzügyminisztérium adóügyekért felelős államtitkára a tárca sajtótájékoztatóján, pénteken Budapesten.A megemelt összeghatár megegyezik a kisadózó vállalkozások (a katával adózók) bevételi határával – írja a 24.hu
Az államtitkár közölte: az adóváltozásokról szóló törvényjavaslatot most nyújtotta be a Pénzügyminisztérium az Országgyűlésnek, a tervezett módosítások azt tükrözik, hogy a kormány a kis cégek számára számos, jelentős adócsökkentést és egyszerűsítést biztosít.
Az alanyi adómentes vállalkozásnak fő szabály szerint nem kell áfát felszámítania és fizetnie, sőt még áfa bevallást sem kell benyújtania. A katát választóknak érdemes megfontolni az alanyi mentességet is, hiszen így már ténylegesen minimálisra csökken az adminisztráció.
A PM államtitkára jelezte: a törvényjavaslat meghatározza, hogy elhúzódó projektek esetében milyen új építésű lakóingatlanokra alkalmazható 2020. január 1-jét követően is a kedvezményes, 5 százalékos mértékű lakásáfa. Ehhez a tulajdonjog ingatlan-nyilvántartásba történő bejegyzéséhez szükséges okiratot 2019. december 31-ig be kell nyújtani. Emellett a jövő év végéig a lakóingatlan szerkezetkész állapotú kell, hogy legyen, erről az ingatlan értékesítőjének egy formanyomtatványon nyilatkoznia kell a NAV-nak.
Izer Norbert az üzleti és magáncélra is használt személygépkocsik áfabevallásával kapcsolatban elmondta: jövőre a bejövő számlák áfa tartalmának 50 százaléka külön útnyilvántartás vezetése nélkül is levonható lesz. Azaz a használatot megosztó autók után az esedékes bérleti vagy lízingdíj áfatartalmának a felét automatikusan lehet majd levonni a javaslatcsomag elfogadását követően. Ebben az esetben tehát mentesülnek majd a cégek a szigorú útnyilvántartás vezetése alól.
A Pénzügyminisztérium közleménye arra is kitért, hogy jövőre többek között a kétgyermekes családok adókedvezménye havi ötezer forinttal emelkedik, az UHT és az ESL tej áfája a legalacsonyabb mértékű, öt százalékos, lesz.
Mi a véleménye a témával kapcsolatban? Kíváncsiak vagyunk rá! Mennyiben érinti a változtatás? Mit kellene még tennie a kormánynak, hogy könnyebb legyen itthon a vállalkozók élete?